A Magyar Bankszövetség szerint csökkenteni kellene a forgalomban lévő készpénzállományt – írja keddi számában a Világgazdaság.
A gazdasági napilap felidézte, hogy Magyarországon 2012 óta majdnem megháromszorozódott a forgalomban lévő készpénz mennyisége: 2652 milliárd forintról 7265,5 milliárdra.
„A lakosságnál, illetve általában a gazdaságban forgó, nagy mennyiségű készpénz az olyan jól ismert hátrányokon túl, amilyen a magas költségszint, a szürke- és a feketegazdaság táplálása, valamint a tulajdonosok testi épségét is veszélyeztetni képes biztonsági kockázatok, sajnos számos negatív környezeti hatással is jár a pénz előállításától az utaztatásán át a megsemmisítése okozta károsanyag-kibocsátásig” – hangsúlyozta a Világgazdaságnak küldött válaszában Kovács Levente, a Magyar Bankszövetség főtitkára.
Mint kiemelte, a bankszövetség már 2019 őszén kiadott egy Javaslatok a készpénzállomány csökkentésére című tanulmányt, amelyben többféle megoldást ajánlott a döntéshozók figyelmébe. E javaslatok közé tartozott az 500 ezer forint feletti tranzakciókra bevezetendő készpénzhasználati limit, a pénzügyi tranzakciós illeték kivezetése, a díjmentes havi kétszeri készpénzfelvétel eltörlése (vagy az összeghatár 50 ezer forintra csökkentése), sárga csekkel fizetés esetén az elektronikus fizetés előnyben részesítése, valamint az állam, az önkormányzatok és a magánszemélyek közötti pénzmozgás elektronikus irányba terelése.
„A Magyar Bankszövetség nem kíván lemondani arról a sokrétű társadalmi haszonról, amit az jelenthet, ha a forgalomban lévő készpénz mennyisége erősen csökken” – hangsúlyozta a szervezet.
2021. augusztus 31.
(MTI/Világgazdaság)