Gazdasági hírek

A nyaralóhelyek húzzák az éttermek forgalmát

Júniusban a vendéglátóhelyek forgalma már megközelítette a válság előtti, 2019. júniusi szintet, és a várakozások szerint júliusban és augusztusban is kiemelkedő forgalomra lehet számítani. A kedvező adatok főleg a nyaralóhelyeknek köszönhetők, a fővárosban azonban a belvárosi éttermek zöme most is zárva van, mivel itt a turizmus még nem állt helyre – írta csütörtöki számában a Világgazdaság.

A KSH kimutatása szerint a vendéglátóhelyek júniusi árbevétele csaknem 130 milliárd forint volt, míg 2019 júniusában 133 milliárd forintot tett ki. Az előzetes pénztárforgalmi adatok szerint június 24. és július 23. között a vendéglátás árbevétele már 10,3 százalékkal meghaladta a két évvel ezelőttit.
    
A piaci szereplők ugyanakkor még mindig borúlátók, főleg a járvány várható negyedik hulláma miatt – mondta a lapnak Kovács László, a Magyar Vendéglátók Ipartestületének (MVI) elnöke. Az elnök szerint a vendéglátók legnagyobb része továbbra is a létfenntartásért küzd, elfogytak a tartalékaik, és attól tartanak, hogy egy esetleges újabb teljes lezárást már nem tudnának túlélni. A szektor helyzetét a munkaerőhiány és az alapanyagok drágulása is nehezíti – tette hozzá.

2021. augusztus 12.

(MTI/Világgazdaság)

Kövessen minket Facebookon!

Facebook Pagelike Widget
BUDAPEST IDŐJÁRÁS