Gazdasági hírek

Lassult az ukrán GDP növekedése a harmadik negyedévben éves szinten

Lassult az ukrán gazdaság növekedés az idei harmadik negyedévben éves  összevetésben.

Az ukrán statisztikai hivatal végleges adatként azt közölte, hogy a hazai össztermék (GDP) 2,7 százalékkal nőtt a harmadik negyedévben éves szinten a második negyedévi 5,7 százalékos bővülés után. A november közepén ismertetett előzetes adat mérsékeltebb, 2,4 százalékos harmadik negyedévi gazdasági növekedésről szólt.

Szintén végleges adatok szerint a harmadik negyedévben a gazdaság teljesítménye 1,5 százalékkal bővült a második negyedévhez képest, amikor még 0,7 százalékos csökkenést jegyeztek fel az első negyedévvel összevetve. Az előzetes adat némileg kisebb, 1,4 százalékos GDP-növekedésről szól negyedéves összevetésben.
Tavaly az ukrán GDP 4 százalékkal csökkent, ez volt az első év 2015 óta, amikor zsugorodott az ukrán gazdaság, akkor a GDP 9,8 százalékkal esett.

Ukrajna gazdasága 2019-ben 3,2 százalékkal nőtt.
Az ukrán jegybank november elején 3,8 százalékról 3,1 százalékra rontotta a gazdaság idei növekedésére vonatkozó várakozását.

Ugyancsak a statisztikai hivatal közölte, hogy Ukrajnában éves szinten gyorsult, havi összevetésben ugyanakkor lassult a kiskereskedelmi forgalom bővülése novemberben.
A kiskereskedelmi forgalom 5,8 százalékkal nőtt éves szinten az októberi 5,7 százalék után, miközben havi szinten a növekedés 1,9 százalékról 0,1 százalékra lassult.

2021. december 29.

(MTI)

Kövessen minket Facebookon!

Facebook Pagelike Widget
BUDAPEST IDŐJÁRÁS