Kezdőlap » Csökkent a Ryanair negyedéves vesztesége
Gazdasági hírek Pénzügy

Csökkent a Ryanair negyedéves vesztesége

Jelentősen csökkent pénzügyi éve harmadik negyedévében a Ryanair diszkont légitársaság vesztesége a honlapján hétfőn publikált beszámoló szerint. A társaság az utasforgalom növekedését várja a nyári hónapokban.

A Ryanair a 2021-es naptári negyedik negyedévben, pénzügyi éve harmadik negyedévében 1,47 milliárd euró bevétel után 96 millió euró veszteséget könyvelt el. A piac százmillió euró körüli veszteséget várt. Egy évvel korábban, 2020 naptári negyedik negyedévében 340 millió euró volt a társaság bevétele és 321 millió euró a vesztesége. A Ryanair a válság előtti év utolsó negyedévét, 2019 negyedik negyedévét még 88 millió eurós nyereséggel zárta. A beszámolási időszakban a járatok 87 százalékos telítettséggel közlekedtek, szemben az egy évvel korábbi 70 százalékkal. Az utasszám 286 százalékkal emelkedett az egy évvel korábbi 8,1 millióról 31,1 millióra.
    
A 2022 márciusával záró folyó pénzügyi évre a Ryanair 250 és 450 millió euró közötti veszteséget jelez előre. A 2021 márciusával záró pénzügyi évben a Ryanair 1,015 milliárd euró veszteséget könyvelt el. Az előző pénzügy évet 649 millió euró, a 2019 márciusával zárt pénzügyi évet pedig 885 millió euró nyereséggel zárta. A Ryanair a folyó 2022-es pénzügyi évben „közel 100 millió” utast tervez szállítani, 2023-ban pedig, Michael O’Leary elmondása szerint, 165 milliót. A Ryanair a 2021-es pénzügyi évben 27,5 millió utast szállított, az előző – válság előtti – évben pedig 149 milliót.
    
A vezérigazgató megjegyezte ugyanakkor, hogy a foglalások erőteljes növekedése ellenére is, amit az utóbbi hetekben tapasztalni lehetett, az egész évre vonatkozóan meglehetősen bizonytalanok a kilátások. Neil Sorahan pénzügyi igazgató szerint a jegyárak emelkedéséhez vezethet a nyári szezonban várhatóan növekvő forgalom azzal együtt, hogy a Ryanair konkurenseinek jó része csökkentette szállítási kapacitását a válság előttihez képest.

2022. január 31.

(MTI)

Kövessen minket Facebookon!

Facebook Pagelike Widget
BUDAPEST IDŐJÁRÁS