Súlyos importkitettség és átláthatatlan árazás jellemzi az építési fa piacot
A fa építőanyagok hazai piaci folyamatainak feltárására a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) október 19-én indított gyorsított ágazati vizsgálatot, amely kiterjedt a fa építőanyagok értékláncának minden szintjére.
A versenyhatóság meghallgatta a különböző szereplők véleményét a piaci folyamatokról, illetve ütköztette az eltérő szakmai álláspontokat. A GVH emellett – Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatallal együttműködve – összehangolt helyszíni kutatásokat folytatott országszerte, számos vállalkozástól adatot kért.
A tájékoztatás szerint a vizsgálat egyelőre nem tárt fel olyan piaci magatartást, amely versenyfelügyeleti eljárás megindítását tenné szükségessé, ugyanakkor több olyan piaci probléma is a versenyre hátrányosan hathat.
Ezek megoldására a GVH jelentéstervezetében négy javaslatot fogalmazott meg.
A vizsgálat szerint a fogyasztók kiszolgáltatottak, sok esetben nem tudják összehasonlítani az egyes kereskedők árait, ezért a GVH szabályozást kezdeményez, hogy a fa építőanyagok kiskereskedelmével foglalkozó vállalkozások számára legyen kötelező az aktuális áraikat mind a honlapjukon, mind a fizikai értékesítési pontjaikon közzétenni.
A hivatal szerint enyhíthet a magyar importfüggőségen, ha sikerre vezetnének a fa építőanyagok egyes típusait helyettesíteni képes termékekre és technológiai megoldásokra vonatkozó kutatások, és az így fejlesztett termékek forgalomba kerülhetnének. Ezért a GVH javasolja a fenyőt helyettesítő fatermékekre vonatkozó – jelenleg is folyó – kutatások és innováció további állami ösztönzését.
A GVH javasolja a kormánynak, hogy a fatermékek országhatárokon átívelő mozgásának teljesebb nyomon követhetősége érdekében alakítson ki szorosabb – elsősorban elektronikus adatszolgáltatáson alapuló – együttműködést azokkal az államokkal, amelyek Magyarországra jelentős mennyiségű faipari terméket exportálnak.
2022. január 1.
(MTI)