Pénzügy

A moratóriumban lévők nagy része képes lenne fizetni hitelét

A moratóriumban lévő ügyfelek legnagyobb hányada képes lenne fizetni tovább a hitelét, ők más okokból, például kényelmi szempontból vették igénybe a lehetőséget. Ezt az is bizonyítja, hogy az elmúlt másfél évben a moratóriumban lévő ügyfelek közül körülbelül 350 ezren vettek fel új hitelt – mondta el a VG-nek adott interjúban Kandrács Csaba, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke.

A jegybank egyébként továbbra is szorosan monitorozza a moratórium hosszabbítása körüli folyamatokat, mert ez egy százezreket érintő, érzékeny téma. Ugyanakkor még számos más feladata is van a jegybanknak például a különböző zöldprogramok ösztönzése, illetve a digitalizáció támogatása, amely a készpénzállomány visszaszorításában is nagy szerepet játszhat.

Ez utóbbival kapcsolatban az alelnök kiemelte: a PIN kód nélküli vásárlás limitének 15 ezer forintra emelése például abszolút bevált, így felmerülhet, hogy esetleg még magasabb limitet határozzanak meg. Az MNB emellett kiemelten figyeli a határon átnyúló szolgáltatást kínáló bankokat is, amelyek felügyeletéhez újabb eszközöket is kaphat – áll az interjúban.

2021. október 22.

(MTI/Világgazdaság)

Kövessen minket Facebookon!

Facebook Pagelike Widget
BUDAPEST IDŐJÁRÁS