Kezdőlap » Oroszországban ötéves csúcson az infláció augusztusban
Pénzügy

Oroszországban ötéves csúcson az infláció augusztusban

Oroszországban gyorsult, ötéves csúcsra emelkedett a fogyasztói árak emelkedése augusztusban éves szinten.

Az orosz statisztikai hivatal csütörtökön közölte, hogy éves összevetésben 6,68 százalékkal, 2016 augusztusa óta a legnagyobb ütemben nőttek a fogyasztói árak augusztusban a júliusi 6,46 százalék után. Elemzők 6,6 százalékra számítottak. Havi összevetésben az árnövekedés 0,17 százalékra mérséklődött a júliusi 0,31 százalékról. Az elemzői várakozások átlagában 0,1 százalék szerepelt augusztusra.
    
Az élelmiszerek ára 0,51 százalékkal csökkent, miközben a nem élelmiszeripari termékeké 0,80 százalékkal, a szolgáltatásoké pedig 0,32 százalékkal emelkedett júliussal összevetve. Az élelmiszer- és energiaárak nélkül számított éves maginfláció 6,68 százalékra nőtt a júliusi 6,46 százalékról.
    
Az orosz jegybank monetáris bizottsága legutóbbi, július 23-i ülésén 2014 óta a legnagyobb mértékben, 100 bázisponttal, 6,50 százalékra emelte az alapkamatot a magas infláció megfékezése céljából, és jelezte, hogy „szükség esetén” további emelésekre lehet számítani. A jegybank pénteken dönt ismét a kamatról. Elemzők szerint a kamatszint 50 bázisponttal, 7 százalékra emelkedik. A jegybank egyelőre azzal számol, hogy jövőre 4-4,5 százalékra lassul az infláció az idei év végi 5,7-6,2 százalékról. A jegybanki inflációs cél 4 százalék.

2021. szeptember 9.

(MTI/TASZSZ/Reuters)

Kövessen minket Facebookon!

Facebook Pagelike Widget
BUDAPEST IDŐJÁRÁS
2021. szeptember
h K s c p s v
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930