Kezdőlap » Éledezik a taxis szektor
Gazdasági hírek Gépjármű

Éledezik a taxis szektor

Kilábalóban a taxis szektor a koronavírus-járvány okozta sokkból, de messze még a járvány előtti szint – írja csütörtöki számában a Világgazdaság az Opten elemzése alapján.

A gazdasági lap emlékeztet arra, hogy 2020-ban 40 százalékkal, a tíz évvel ezelőtti szintre esett a taxitársaságok összesített árbevétele, az adózás előtti eredményük pedig gyakorlatilag lenullázódott. Abban az évben csaknem 1500 taxis egyéni vállalkozó adta vissza az engedélyét, ezzel 20 százalékkal esett a számuk, az alkalmazottaké pedig több mint 30 százalékkal.
    
2021-ben már biztató jelek látszottak, újra növekedni kezdett az egyéni taxis vállalkozók száma, és bár ez még messze nem kompenzálta a korábbi zuhanást, megállt az alkalmazottak számának esése, sőt valamennyire nő is. A kereslet ugyan felfutóban van, de még nem állt vissza a korábbi szintre, és az egyéni vállalkozók közül egy sem tért még vissza.
    
Az Opten összesítése szerint a társaságok árbevétele 2020-ban 6 milliárd forint körül alakult a 2019-es 10,3 milliárd után. Adózás előtti eredményük a járvány előtti évben még 800 millió forint volt, 2020-ban már csak 52,4 millió.

2022. január 27.

(MTI/Világgazdaság)

Kövessen minket Facebookon!

Facebook Pagelike Widget
BUDAPEST IDŐJÁRÁS