Kezdőlap » Hét százalékkal több új traktort vásároltak tavaly a gazdák
Gazdasági hírek

Hét százalékkal több új traktort vásároltak tavaly a gazdák

A gazdasági környezet kedvezett a mezőgazdasági gépbeszerzéseknek, tavaly 3335 új traktort helyeztek forgalomba Magyarországon, 7,2 százalékkal többet az egy évvel korábbinál – közölte az Agroinform.hu pénteken az MTI-vel, a DataHouse Kft. adatai alapján.

A mezőgazdasági portál tájékoztatása szerint 2021-ben 1588 új mezőgazdasági pótkocsit adtak el, ami 5,9 százalékos növekedés 2020-hoz képest. Bolyki Bence, az Agroinform.hu ügyvezetője a közleményben kifejtette: számos pályázati forrás élénkítette a mezőgazdasági gépek piacát, emellett a gazdasági környezet is kedvezően alakult a növénytermesztők számára. Tavaly tavasszal még viszonylag alacsony műtrágya- és üzemanyagár mellett tudtak termelni, ugyanakkor az év közepén bekövetkező terményár-emelkedések nyomán növelni tudták bevételeiket. A keletkező plusz forrás hatására ősszel újabb komoly beszerzési hullám kezdődött.
    
A termelési költségek, elsősorban a műtrágya- és az üzemanyagárak, illetve a munkabérek jelentős megugrása azonban a mezőgazdasági gépek piacán is növelte a bizonytalanságot. Idén az év elején ismét alacsony szintről indul el a piac, az Agroinform.hu szerint a kérdés az, hogy a beszerzések szokásos márciusi hulláma ebben az évben mennyire fog kiemelkedni.
    
A kereskedők tájékoztatása szerint a beszállítói láncok akadozása a mezőgazdasági gépek gyártóit is érzékenyen érinti, ami a kínálat időszakos szűkösségében is megmutatkozik. Az idei eladások alakulására ugyanakkor pozitív hatást gyakorolhat a tavaly nyáron 100 milliárd forintos keretösszeggel meghirdetett, a mezőgazdasági precíziós fejlesztéseket támogató pályázat, amelynek elnyert összegeit a gazdák idén fogják elkölteni – jelezte közleményében a portál. Az Agroinform.hu értékelése szerint az idén jó eredménynek számítana a tavalyi eredmények megismétlése.

2022. január 7.

(MTI)

Kövessen minket Facebookon!

Facebook Pagelike Widget
BUDAPEST IDŐJÁRÁS