Kezdőlap » Koronavírus – MOKK: a legtöbb közjegyzői ügyet továbbra is el lehet intézni
Gazdasági hírek

Koronavírus – MOKK: a legtöbb közjegyzői ügyet továbbra is el lehet intézni

A szigorított védekezés időtartama alatt, március 8-tól április 5-ig a közjegyzői ügyek túlnyomó többsége elintézhető – közölte a Magyar Országos Közjegyzői Kamara (MOKK) kedden az MTI-vel.

A közlemény szerint a közjegyzői eljárások jelentős részében nincs lehetőség a beadványok szóbeli előterjesztésére, valamint a személyes meghallgatás esetén a közjegyzőnek írásbeli nyilatkozatot kell beszereznie. Hozzátették, hogy nem gyakorolható továbbá személyesen az iratbetekintési jog sem, így ezekben az esetekben a közjegyző és az ügyfél közötti kapcsolattartás csak írásban, papíralapon vagy elektronikus úton történhet.
    

Jelezték, hogy az érintett eljárások listája a Magyar Országos Közjegyzői Kamara honlapján érhető el.
    

A MOKK közleménye szerint a szigorított védekezés ideje alatt nem lehet kitűzni új hagyatéki tárgyalást, a már kitűzött tárgyalások pedig kizárólag videokonferencia útján tarthatók meg. A már kitűzött tárgyalást is csak abban az esetben tartják meg ilyen módon, ha rendelkezésre áll megfelelő technika és abba minden résztvevő fél belegyezik. Ha ez nem lehetséges, a tárgyalást a közjegyző köteles elhalasztani, az új tárgyalást pedig a szigorított védekezés időszakának lejárta után fogja kitűzni.
    

Abban az esetben, ha az adott hagyatéki ügyben nincs végrendelet – az ügyek nagyobb része ilyen -, bizonyos kivételektől eltekintve a közjegyző tárgyalás tartása nélkül is átadhatja a hagyatékot. Ha készült végrendelet, akkor is lehetőség van a tárgyalás mellőzésére, de ha az érdekeltek kifejezetten úgy nyilatkoznak, hogy nem fogadják el a hagyatékátadó végzés közjegyző által megküldött tervezetét, a szigorított védekezés megszűnését követően tűzi ki a közjegyző a tárgyalást.
    

Hangsúlyozták, hogy közjegyzői okiratot továbbra is csak személyesen lehet aláírni.
    

Azokban az ügyekben, amelyek intézhetők a szigorított védekezés alatt és mindenképpen személyes megjelenést kívánnak, továbbra is fel lehet, illetve kell keresni a közjegyzői irodát a megfelelő óvintézkedések és egészségügyi szabályok betartása mellett.
    

Noha a szigorított védekezést bevezető kormányrendelet lehetővé teszi, hogy a közjegyző okiratszerkesztési eljárásának egyes részei távolból történjenek, így lehetőség van az okirat szövegének felolvasására videokonferencián keresztül, a dokumentumok aláíráshoz azonban mindenképpen az aláíró félnek vagy képviselőjének a személyes megjelenése szükséges.
    

Hasonlóképpen meg kell jelenni személyesen a végrendelet készítésével és letétbe helyezésével, az élettársi nyilatkozat nyilvántartásba vételével, valamint a házassági vagyonjogi szerződés bejegyzésével kapcsolatos ügyekben.
    

Hozzátették, hogy a szigorított védekezés alatt is tehető a hitelbiztosítéki nyilvántartásba történő regisztráció érdekében azonossági nyilatkozat a közjegyzőnél.
    

Továbbá egyéb letéti, megőrzési és bizalmi őrzési ügyekben is fogadják az ügyfeleket a közjegyzői irodák – áll a kamara közleményében.

2021. március 9.

(MTI)

Kövessen minket Facebookon!

Facebook Pagelike Widget
BUDAPEST IDŐJÁRÁS
2021. március
h K s c p s v
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031