Az online értékesítés felfutásából profitált tavaly a Bosch konszern motoros szerszám és kertigép üzletága a cég vezetője szerint.
Henk Becker, a Bosch Power Tools igazgatója a német dpa hírügynökségnek adott interjúja szerint a Bosch az internetes forgalom tavalyi felfutása alapján tartós forgalomnövekedésre számít az online értékesítési csatornákon keresztül. „Abból indulunk ki, hogy az online értékesítési forgalom az elkövetkező években is átlagon felüli növekedési ütemet mutat majd” – közölte.
A cég vezetője a növekedést nem csak az internetes kiskereskedelmi megoldásoknak a járványévben megnövekedett jelentőségére vezeti vissza, hanem arra is, hogy a zárlat idején sokan ütötték el idejüket odahaza kerti munkával és barkácsolással. Elmondása szerint az emberek utazás helyett inkább a házuk felújítására és kertük gondozására fordították az idejüket és az interneten szerezték be az ehhez szükséges motoros szerszámokat.
A kertigépek, motoros szerszámok, kéziszerszámok és mérőeszközök értékesítésével foglalkozó Bosch Power Tools termékei iránt először Németországban élénkült meg a kereslet tavaly a húsvéti ünnepek után, majd a többi európai országban is megindult a növekedés.
Tavaly az online értékesítés adta a Bosch Power Tools forgalmának 23 százalékát, azaz közel a negyedét, míg 2019-ben a részesedése még 16 százalékon állt. Összességében a cég értékesítési árbevétele tavaly hat százalékkal 5,1 milliárd euróra emelkedett.
A Bosch konszern lakossági üzletága, amelyhez a szerszám- és kertigép üzletág is tartozik, kivételes eredményt ért el tavaly a többi üzletághoz képest, amelyek jelentős forgalomkiesését szenvedtek el a járványvédelmi korlátozások miatt. A legnagyobb visszaesést az autóipari beszállító alkatrész- és berendezésgyártó üzletág, a Mobility Solutions szenvedte el. A februárban tett éves jelentés alapján a Bosch konszern tavaly az előző évinél 6,1 százalékkal alacsonyabb 71,6 milliárd eurós bevételre tett szert.
2021. március 16.
(MTI)