Kezdőlap » Százötven különleges Mercedest mutatnak be májusban Szegeden
Gépjármű

Százötven különleges Mercedest mutatnak be májusban Szegeden

Mintegy százötven különböző típusú Mercedes-Benz járművet vonultat fel az idei Classic Car Show & Expo május 10-én és 11-én Szegeden – tájékoztatták a szervezők csütörtökön az MTI-t.

A közlemény szerint Magyarországon először tavaly csodálhatta meg a legendás autómárka, a Mercedes mintegy száz példányát a közönség együtt, egy helyen, Szegeden.

Az idei kiállításon bemutatott autók között számos igazi ritkaság is szerepel majd. A világ egyik legkomolyabb, Mercedes-Benzeket restauráló cége, a HK-Engineering jóvoltából látható majd a rendezvényen a Mercedes-Benz 300 SL „Rubirosa”, amely egykori tulajdonosáról, Porfirio Rubirosa dominikai diplomatáról és autóversenyzőről kapta a nevét.

Találkozhat a közönség egy Mercedes-Benz W126 1000SEL luxus limuzinnal is, amely 1986-1992 között a német diplomata flotta tagja volt, és amelyet többek között Helmut Kohl német kancellár is használt. Az autót 1992 után vásárolta meg egy német gyűjtő és 2021-ben került Magyarországra.

A Mercedes-Benz SLS AMG kiállításra érkező példánya az egyike annak a néhány száz darabnak, amelyben a csaknem 600 lőerős 6.2 motor van, s az autót annak idején Michael Schumacher mutatta be.

Látható majd Szegeden egy Mercedes-Benz W100 Pullman is, melyet 1965-ben vásárolt meg, majd hajtott 15 évig egy német iparmágnás.

A tavalyi rendezvényhez hasonlóan a különleges és ritka Mercedes-Benzek mellett a rendezők nagy hangsúlyt fektetnek a szakmai előadásokra, beszélgetésekre. Így a Classic Car Show & Expo powered by Pappas neves vendéget vár tavasszal: a F1 hőskorának legendás versenyzője, az 1975-ös Spanyol Nagydíj futamgyőztese, az idén 78 éves német Jochen Mass is részt vesz majd az eseményen.

A kiállítás mellett megszervezik az I. Szegedi Classic Mercedes-Benz Márkatalálkozót is, amely célja, hogy azok a Mercedes tulajdonosok is bemutathassák járművüket, akiknek az autója nem került be a kiállításra.

2025. március 13.

(MTI)

Kövessen minket Facebookon!

Facebook Pagelike Widget
BUDAPEST IDŐJÁRÁS
2025. március
h K s c p s v
 12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
31