Kezdőlap » A BÉT tavaly 5,835 milliárd forint nettó eredmény ért el
Pénzügy

A BÉT tavaly 5,835 milliárd forint nettó eredmény ért el

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) 2023. évi nettó eredménye – amely tartalmazza a KELER-csoport BÉT-re eső eredményét is – 5,835 milliárd forint volt; a kamatfizetés, adózás és amortizáció előtti nyeresége (EBIDTA) tavaly 1,361 milliárd forintot tett ki, amely 16 százalékkal alacsonyabb a 2022-ben elért értéknél – közölte a BÉT kedden honlapján.

A tájékoztatás szerint a Budapesti Értéktőzsde árbevétele 3,572 milliárd forintot tett ki 2023. december végén, amelyből csak a negyedik negyedévre 899 millió forint árbevétel esett. 
    

A negyedik negyedéves átlagos 10,44 milliárd forintos részvénypiaci forgalom meghaladta az első háromnegyedév 9,65 milliárd forintos átlagforgalmát. A részvénypiaci forgalom éves szinten 32 százalékkal volt alacsonyabb 2023-ban, mint egy évvel korábban – írja a BÉT.
    

Az adatértékesítési üzletág 2023-ban 1,357 milliárd forint árbevételt generált, amely 13 százalékkal magasabb a megelőző évinél. A pénzügyi műveletek eredménye az év során elérte a 308 millió forintot, amelyből a negyedik negyedéves időszakra 109 millió forint jutott.  A BÉT szabad cash-flowja a tavalyi év egészében 762 millió forint volt, amely 23 százalékkal alacsonyabb, mint a 2022-es 989 millió forint.
   

A BÉT-re bevezetett értékpapírokat kibocsátó vállalatok száma 2023. december végén 155 volt, a negyedik negyedévben 3 új kibocsátó vállalat részvényeit vezették be a szabályozott piacra és az Xtendre, emellett 222 milliárd forint értékben 26 kötvényt is bevezettek.

2024. február 14.

(MTI)

Kövessen minket Facebookon!

Facebook Pagelike Widget
BUDAPEST IDŐJÁRÁS
2024. február
h K s c p s v
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
26272829