Kezdőlap » Jelentősen nőttek a lakossági megtakarítások
Gazdasági hírek

Jelentősen nőttek a lakossági megtakarítások

A járvány alatt jóval nagyobb megtakarítások halmozódtak fel a lakosságnál, mint a megelőző időszakban, az öngondoskodás célja nem változott számottevően, továbbra is a legnépszerűbb megtakarítási cél a lakásfelújítás vagy -vásárlás, illetve a gondoskodás a gyermekek jövőjéről – írta a Világgazdaság hétfőn.

Nyitrai Győző, az OTP Bank retail megtakarítási igazgatóságának igazgatója a lapnak elmondta, hogy a jegybanki adatok szerint az első negyedévben a lakossági megtakarítások értékpapírokban, lekötött betétekben, illetve a folyószámlán, látra szóló megtakarításokban lévő része 920 milliárd forinttal nőtt. Ez a szám kiugrónak számít, 2019 azonos időszakában a növekmény csak 478 milliárd forint volt. Hozzátette, hogy az általuk kezelt megtakarítások növekménye harmadával múlja felül a korábbi rekordnak számító 2019-es első negyedév számait.
    
A lap kérdésére a szakember elmondta: az utóbbi évek tapasztalatai alapján a lakáscélra gyűjtők többsége különböző állampapírokban
és befektetési alapokban találta meg az ideális megoldást céljai megvalósításához.
A nyugdíj-megtakarítási piacon nem okozott átütő változást a járvány; hiába látja be az emberek többsége, hogy kevés lesz az állami nyugellátás, tízből csak két ember rendelkezik nyugdíjcélú eszközzel – írta a Világgazdaság.

2021. július 26.

(MTI/Világgazdaság)

Kövessen minket Facebookon!

Facebook Pagelike Widget
BUDAPEST IDŐJÁRÁS
2021. július
h K s c p s v
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031