Forgalmas nyári szezonra készül a Budapest Airport az idén is – hangsúlyozta Francois Berisot, a Budapest Airport vezérigazgatója pénteken...
Tag - statisztika
Több mint egy év után újra az elektromos autók lettek a legdrágábbak a magyarországi használtautó-piacon: májusban a hibridek kínálati átlagára 11,04, míg az...
A rolleres károk csaknem kilencven százalékát bérelt eszközökkel okozzák, ezért is sürgető a szabályozás – derül ki az Allianz Hungária biztosító szerdán...
Az Európai Bizottság szerint Magyarországon továbbra is fennállnak a makrogazdasági egyensúlyhiányok, különösen a versenyképesség, az államháztartás...
Javult a helyzet a korábbi évekhez képest, azonban a medián lakbérek még mindig jelentős tételt jelentenek a nettó fizetésekhez mérve – közölte az...
Radikálisan emelkedik az idősek aránya a hajléktalanok között Magyarországon, egyre több hetven év feletti ember kerül ebbe az élethelyzetbe –...
Az ENSZ rontotta az idei globális gazdasági növekedésre vonatkozó előrejelzését, miközben az eddig becsültnél nagyobb inflációt vár a közel-keleti válság és az...
A fegyveres konfliktusok és geopolitikai bizonytalanság ellenére az idén nyáron is a tavalyi rekordszint közelében marad az utazási hajlandóság, az Europ...
Fontosabbá vált a magyar munkavállalók számára, hogy munkájuk és magánéletük egyensúlyban legyen – közölte a Randstad Employer Brand Research elnevezésű...
Tovább növekedett az iszlám vallású diákok száma a bécsi iskolákban, a jelenlegi tanévben az osztrák főváros oktatási főosztályának adatai szerint az...

