A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) és a szakmai irányítása alatt álló kormányhivatalok az idén is országos ellenőrzéseket végeznek a...
Tag - biztonság
A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) idén is fokozottan ellenőrzi az USB-s töltőket, az ellenőrzések első ütemének eredményei szerint a...
A következő napokban Budapesten a XX., a XXI. és a XXIII. kerületben, továbbá nyolc vármegye 73 településén folytatódik a szúnyoggyérítési program –...
Norvégiában csaknem teljes tilalmat vezetnek be a mesterséges intelligenciát használó eszközökre az általános iskolás gyerekek számára – jelentette be...
Rekordszintre emelkedtek a globális fegyverkezési kiadások 2025-ben, immár tizenegyedik egymást követő évben növekedve – közölte a Stockholm...
Szerbiában másfél éve hivatalosan nem működik a médiahatóság (REM), amelynek a televíziós és rádiós tartalmak ellenőrzése, valamint a médiatörvények és etikai...
Az amerikai hadügyminisztérium rekordösszeget, 75 milliárd dollárt (mintegy 23 ezer milliárd forint) különítene el jövő évi költségvetéséből katonai drónok...
Több mint egymilliárd eurót fektet be 57 új védelmi projektbe az Európai Bizottság az Európai Védelmi Alap (EDF) 2025-ös pályázati körének eredményei alapján...
Az Európai Unió új, életkor-ellenőrző applikációja technikailag elkészült, és hamarosan elérhetővé válik a felhasználók számára – jelentette be Ursula...
Az iráni háború egyre érezhetőbben alakítja az európai fogyasztói magatartást, elsősorban az energia-, műtrágya- és logisztikai költségek emelkedésén...

