Kezdőlap » Minden ötödik hazai cég tervezi a mesterséges intelligencia használatát
Gazdasági hírek

Minden ötödik hazai cég tervezi a mesterséges intelligencia használatát

A cégek 15 százaléka már használ mesterséges intelligenciára épülő megoldásokat, és minden ötödik tervezi ilyen szoftver bevezetését a hatékonyság növelése érdekében – derül ki a profession.hu kedden nyilvánosságra hozott felméréséből, melyben 197 vállalatot kérdeztek meg. 

A válaszadók 62 százaléka nyilatkozott úgy, hogy még sosem használt, míg negyedük nem tudja, hogy használt-e már MI alapú megoldást.
    

A tapasztalattal rendelkezők a ChatGPT-t említették spontán módon. A támogatott kérdésfeltevéskor azonban jóval többen jelezték, hogy használtak már beszéd- és arcfelismerő rendszert, drónt, virtuális asszisztenst, robotot, képelemző szoftvert vagy önvezető autót. Mindössze 3 százalék volt azok aránya, akik nem alkalmaztak még semmilyen MI alapú megoldást.
    

A felmérésből kiderül: a megkérdezettek 4 százaléka alkalmazott már a munkaerő toborzásnál mesterséges intelligenciát, és erről kedvező tapasztalatokat szereztek: lerövidíti a toborzásra szánt időt, segíti az objektív döntéshozatalt. A válaszadók az MI nyújtotta lehetőségeket elsősorban a toborzási kampányok tervezésében (72 százalék) és kiértékelésében (85 százalék) tudják elképzelni. A megfelelő jelöltek megtalálásához 77 százalék használná, míg az álláshirdetés megírásához 64 százalék, a minőségi jelöltek kiválasztásában pedig 53 százalék – ismertette a profession.hu a kutatás eredményét. 
    

A Profession.hu Magyarország leglátogatottabb tematikus állásportálja, 2022 negyedik negyedévéig több mint 1,2 millió munkakereső regisztrált az oldalon.

2023. május 23.

(MTI)

Kövessen minket Facebookon!

Facebook Pagelike Widget
BUDAPEST IDŐJÁRÁS
2023. május
h K s c p s v
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031