Kezdőlap » Jared Isaacman milliárdos vállalkozó, magánűrhajós veszi át a NASA vezetését
Gazdaság

Jared Isaacman milliárdos vállalkozó, magánűrhajós veszi át a NASA vezetését

Az Egyesült Államok Szenátusa 67:30 arányban megszavazta Jared Isaacman milliárdos vállalkozó és magánűrhajós kinevezését a NASA, a nemzeti repülési és űrkutatási hivatal élére, véget vetve ezzel a hónapok óta tartó bizonytalanságnak az űrügynökség vezetésében.

Isaacman az elmúlt években két magánűrrepülésen vett részt: 2021-ben három napig keringett a Föld körül, 2024 szeptemberében pedig a Polaris Dawn misszióval mintegy 1400 kilométeres magasságot értek el, és rövid űrsétát is végrehajtottak.

A Trump-kormányzat hatékonysági programja keretében a Fehér Ház 20 százalékkal csökkentette a NASA létszámát, és a 2026-os költségvetést mintegy 25 százalékkal vágná vissza a szokásos, körülbelül 25 milliárd dollárról a Reuters értesülése szerint. Isaacman nagyobb hangsúlyt helyezne a Mars-missziókra, valamint a magánszektor – elsősorban a SpaceX – bevonására a költségek csökkentése érdekében.

Isaacman a NASA 15. vezetője lesz a mintegy 14 ezer fős ügynökség élén.

Trump és a NASA célja az Artemis-programban az amerikai űrhajósok visszajuttatása a Holdra: 2026-ban egy négytagú legénység Hold körüli repülése, 2027-ben pedig – több mint fél évszázad után – újabb Holdra szállás szerepel a tervekben. Hosszabb távon a Hold körüli Gateway űrállomás kiépítése szolgálná a Mars felé vezető küldetéseket.

2025. december 19.

(MTI/Reuters/dpa)

Kövessen minket Facebookon!

Facebook Pagelike Widget
BUDAPEST IDŐJÁRÁS
2025. december
h K s c p s v
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031