Kezdőlap » Milánó 2026 – Várhatóan semlegesként indulhatnak az orosz sportolók
Sport

Milánó 2026 – Várhatóan semlegesként indulhatnak az orosz sportolók

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) új elnöke a maga részéről készen áll az orosz sportolók részvételének engedélyezésére a jövő évi téli olimpián, de csak semlegesként indulhatnak majd az olaszországi ötkarikás játékokon.

Kirsty Coventry a L’Equipe című francia sportnapilapnak nyilatkozva jelezte, hogy ugyanolyan állásfoglalásra számít az oroszokkal kapcsolatban, mint a tavaly nyári, párizsi olimpia előtt.

„Még nem hoztunk végleges döntést – mondta a júniusban hivatalba lépett NOB-elnök. – Jósolni nem fogok, hogyan határoz majd a végrehajtó bizottság szeptemberi és decemberi ülésein, de valószínűleg ugyanolyan döntés születik, mint a párizsi részvétel esetében.”

A NOB 2022-ben azt javasolta, hogy Oroszország – és a Moszkvával szövetséges Fehéroroszország – sportolói ne indulhassanak nemzetközi versenyeken az ukrajnai háború miatt. 2023-ban a szervezet enyhítette a szankciókat, lehetőséget adva a két ország sportolóinak arra, hogy semleges státuszban versenyezzenek az egyéni sportágakban. A párizsi olimpián 15 orosz indulhatott semleges státuszban.

A jövő évi téli olimpiát Milánóban és Cortina d’Ampezzóban rendezik február 6. és 22. között.

2025. július 30.

(MTI)

Kövessen minket Facebookon!

Facebook Pagelike Widget
BUDAPEST IDŐJÁRÁS
2025. július
h K s c p s v
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031