Kezdőlap » Felújítják Budapesten a Nyugati téri McDonald’s-ot 
Gazdasági hírek

Felújítják Budapesten a Nyugati téri McDonald’s-ot 

Több mint 1,5 milliárd forintból felújítják Budapesten a Nyugati téri McDonald’s éttermet – közölte a magyarországi McDonald’s éttermeket üzemeltető Progress Étteremhálózat Kft. szerdán az MTI-vel.

A McDonald’s étteremlánc egyik legforgalmasabb magyarországi egysége kedden este zárt be, és a tervek szerint mintegy fél évig nem lesz nyitva. A Nyugati téri egységben éves szinten több százezer vendég fordult meg. A magyarországi McDonald’s hálózatában jelenleg 111 étterem működik. 
    

A közleményben Égi Zsolt, a Progress Étteremhálózat Kft. ügyvezetője emlékeztetett: 2019-ben hirdették meg magyarországi növekedési stratégiájukat, amelynek keretében a hálózat dinamikus fejlesztésébe kezdtek. A stratégia két fő elemből áll: új éttermek nyitása és a már meglévő éttermek felújítása a „Jövő Élménye” koncepció jegyében. A stratégia ez utóbbi elemét zárják le hálózatuk egyik legjelentősebb egységének teljes megújításával.
    

A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint a magyarországi McDonald’s éttermeket üzemeltető Progress Étteremhálózat Kft. nettó árbevétele 2022-ben 73,57 milliárd forint, 2021-ben 51,38 milliárd forint volt. A társaság 2022-ben 5,62 milliárd forint nyereséggel zárt, egy évvel korábban pedig 6,76 milliárd forint volt az adózott eredménye.

2024. január 17.

(MTI)

Kövessen minket Facebookon!

Facebook Pagelike Widget
BUDAPEST IDŐJÁRÁS
2024. január
h K s c p s v
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031