Stagnált a svéd Hennes & Mauritz AB (H&M), a világ második legnagyobb divatáru-kiskereskedelmi láncának helyi valutákban számított bevétele pénzügyi éve augusztus végével záródott harmadik negyedévében. Elemzők várakozásának az átlagában 5 százalékos növekedés szerepelt.
A cég pénteki közlése szerint nettó árbevétele 6 százalékkal, 60,9 milliárd koronára (1 svéd korona=32,198 forint) nőtt éves szinten, elmaradt az elemzői várakozások átlagában szerepelt 63,5 milliárd koronától.
A cég honlapján az szerepel, hogy az oroszországi, fehéroroszországi és ukrajnai tevékenységet leszámítva a H&M eladásai svéd koronában mérve 8 százalékkal nőttek. Az orosz üzletek a tavalyi harmadik negyedév egy részében átmenetileg még nyitva voltak, de azóta bezártak.
A H&M részvényára idén eddig 53 százalékkal erősödött az eladások növekedésére és a tavaly bejelentett költségcsökkentések hatására, de az ágazatbeli nagy rivális Zara-tulajdonos Inditex és a kínai alapítású Shein kemény versenyt diktál. Szerdán az Inditex arról jelentett, hogy fél éves adózott eredménye 40 százalékkal nőtt.
2023. szeptember 16.
(MTI/Reuters)


