A kínai-orosz gazdasági együttműködés bővítését szorgalmazta kedden Kínában az orosz miniszterelnök.
Mihail Misusztyin kétnapos hivatalos látogatása első napján egy gazdasági fórumon vett részt Sanghajban. Felszólalásában azt mondta, a két ország gazdasági együttműködésében továbbra is elsőbbséget élvez az energiaszektor és az energiahordozók kereskedelme, ami már a szénkivitel növekedésében is mérhető. Hozzátette, az orosz mezőgazdasági termelők készen állnak kínai exportjuk jelentős növelésére és az eladott termékkör kiszélesítésére. A további előrelépés érdekében sürgette a folyamat esetleges gátját képező szabályozás egyszerűsítését, és kijelentette, hogy a csúcstechnológiával kapcsolatos iparágakban is szorosabb együttműködésre lenne szükség.
Élesen bírálta továbbá az Oroszországgal szemben bevezetett nyugati gazdasági szankciókat, amelyek véleménye szerint „az orosz gazdaság tönkretételét célozzák”; hozzátéve, hogy „ezek az elképzelések egyelőre nem váltak valóra”. A 2020-ban hivatalba lépett orosz miniszterelnöknek ez az első kínai látogatása, amely szerdán Pekingben folytatódik; Mihail Misusztyin Li Csiang miniszterelnökkel, és Hszi Csin-ping elnökkel tárgyal majd a kétoldalú kapcsolatokról.
2023. május 23.
(MTI/dpa/Kyodo)


