Kezdőlap » Bemutatkozott a részben 3D-s nyomtatással készülő városi elektromos kisautó 
Fenntarthatóság Gépjármű

Bemutatkozott a részben 3D-s nyomtatással készülő városi elektromos kisautó 

Magyarországon is elérhető mostantól a részben 3D-s nyomtatással készülő városi elektromos kisautó, a YOYO – mondta a magyarországi forgalmazó cég tulajdonos-ügyvezetője a zsámbéki Drivingcamp tesztpályán tartott sajtótájékoztatón szerdán.

Kishalmi Tibor, a Royal-Kert Kft. vezetője elmondta, a 100 százalékban elektromos működésű autó 150 kilométeres hatótávval rendelkezik, végsebessége óránként 80 kilométer, cserélhető akkumulátorokkal van felszerelve, és a nagyvárosi közlekedésre kínál környezetbarát alternatívát.
    

Megjegyezte, hogy a statisztikák alapján az emberek 60-70 kilométert autóznak a nagyobb városokon belül naponta, és ezt a járművet pont erre fejlesztették ki. Az autót az olasz hátterű XEV Cars gyártja, ára Magyarországon a felszereltség függvényében hatmillió forint közelében mozog – mondta Kishalmi Tibor.
    

A nyilvános cégadatok szerint a veszprémi székhelyű Royal-Kert Kft. 2021-ben 1,1 milliárd forint árbevétel mellett 97 millió forint adózás utáni nyereséget ért el, az előző évi 859 millió forintos árbevétel és 30 millió forintos profit után.

2023. május 11.

(MTI)

Kövessen minket Facebookon!

Facebook Pagelike Widget
BUDAPEST IDŐJÁRÁS
2023. május
h K s c p s v
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031