Kezdőlap » Az amerikai pénzügyminiszter szerint egyelőre nincs szükség szankciókra Kína ellen
Gazdasági hírek

Az amerikai pénzügyminiszter szerint egyelőre nincs szükség szankciókra Kína ellen

Janet Yellen amerikai pénzügyminiszter pénteken kijelentette, hogy Kína ellen büntetőintézkedések “jelenleg nem szükségesek és nem is helyénvalók”, mivel Washington reméli, hogy Peking nem fogja segíteni az orosz háborús erőfeszítéseket.

“Nem gondolom, hogy ez szükséges vagy helyénvaló volna ebben a szakaszban” – jelentette ki Joe Biden amerikai elnök gazdasági ügyekért is felelős pénzügyminisztere a CNBC kereskedelmi televíziónak adott interjújában.
    

Felidézte a Biden-adminisztráció magas rangú tisztségviselőinek Kínával folytatott tárgyalásain elhangzottakat, és megállapította, hogy a kínai partnerek “értik az amerikai álláspontot”. Biden elnök csütörtökön maga is kijelentette: “nagyon reméli”, hogy Peking nem siet Moszkva segítségére. “Komoly aggodalommal tekintenénk arra, ha (Kína) fegyvereket szállítana Oroszországnak, vagy ha megkísérelnék kijátszani azokat a büntetőintézkedéseket, amelyeket az orosz pénzügyi rendszerrel és a központi bankkal szemben vezettünk be” – fejtette ki az amerikai pénzügyi tárca vezetője. De “ebben a fázisban nem gondoljuk, hogy ez bekövetkezne. És szeretnénk valóban azt gondolni, hogy (Pekingben) értik azt a bonyolult helyzetet, amellyel szembekerültek” – tette hozzá Janet Yellen.
    

Az ukrajnai háború gazdasági következményeire visszatérve a pénzügyminiszer egyebek között arra figyelmeztetett, hogy folytatódhat az üzemanyagárak emelkedése a benzinkutaknál: “lehet, hogy tovább fognak emelkedni”. “Minden elképzelhető lépést megteszünk a partnereinkkel együttműködve, hogy biztosítsuk a megfelelő globális ellátást, hogy biztosítsuk Európa megfelelő kőolaj- és földgázellátását, és ahol csak lehetséges, megvédjük az amerikai fogyasztókat- tette hozzá Janet Yellen  “De amikor a világ 11. legnagyobb gazdasága büntetőintézkedésekkel kell, hogy szembenézzen az Ukrajnában tanúsított szörnyű viselkedése miatt, elkerülhetetlen a visszaesés” -mutatott rá az amerikai pénzügyminiszter. Az orosz-ukrán konfliktus szerinte felhajtja a fogyasztási cikkek árát, és várhatóan rontani fogja a globális növekedés kilátásait a következő években.

2022. március 26.

(MTI/AFP/Reuters)

Kövessen minket Facebookon!

Facebook Pagelike Widget
BUDAPEST IDŐJÁRÁS