Kezdőlap » Sikeresen mutatkoztak be a magyar ingatlanfejlesztések a cannes-i MIPIM kiállításon
Ingatlan

Sikeresen mutatkoztak be a magyar ingatlanfejlesztések a cannes-i MIPIM kiállításon

Több milliárd euró értékű magyarországi ingatlanfejlesztést mutatnak be az ingatlanszakma egyik legrangosabb nemzetközi kiállításán, a MIPIM-en a Magyarország-Budapest-stand szervezői: a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA), a Budapest Fejlesztési Központ (BFK), az Ingatlanfejlesztői Kerekasztal Egyesület (IFK) és a Liget Budapest Projekt – közölték a szervezők az MTI-vel. A március 15-18. közötti cannes-i kiállításon a világ több mint száz országából 25 ezer vezető szakember és befektető vesz részt.

A magyar stand Budapest, Debrecen és Szeged beruházásainak népszerűsítése mellett bemutatja a legjelentősebb magyarországi ingatlanfejlesztők – ATENOR, Futureal-csoport, GLP, TriGranit, WING – városarculatot alakító fejlesztéseit, amelyeket a következő években adnak át – ismertették. Emlékeztetnek rá, hogy a nemzetközi ingatlanos seregszemlén hagyományosan nagy az érdeklődés a magyar stand iránt, hiszen több rangos nemzetközi díjjal elismert fejlesztés jutott már a tervektől a megvalósítási szakaszba, vagy éppen el is készült. A Magyar Zene Házát például a CNN és a World Architecture Community (WAC) is a 2022 egyik legjobban várt új épületének nyilvánította, és az épület tervei alapján 2019-ben a londoni International Property Awards megmérettetésen Európa legjobb középületének elismerését, 2020-ban pedig a világ legjobb zenei tematikájú fejlesztésének járó fődíjat kapta meg az amerikai Music Cities Awards kiírásában.
    

Takács Ernő, az Ingatlanfejlesztői Kerekasztal Egyesület (IFK) elnöke a közlemény szerint kiemelte, hogy a jelentős magánfejlesztések mellett állami, kiemelt kormányzati projektek is szerepelnek a Magyarország-Budapest-standon a Budapesti Fejlesztési Központ közreműködésében. “Magyarország évek óta kitüntetett figyelmet élvez a MIPIM-en a kiszámítható befektetési környezetnek, a beruházások támogatásának, az Európai Unióban előkelő helyen álló robusztus gazdasági növekedésnek és a magas hozamoknak köszönhetően” – jegyezte meg.
    

Hangsúlyozta, hogy az ágazat jelentős belső tartalékokkal rendelkezik, így a válság után felpattanás várható, de figyelmeztetett, hogy az ukrajnai háború jelentős hatással lehet az ingatlanpiaci folyamatokra, többek között a befektetői és finanszírozási döntéseken, valamint az árfolyam ingadozás és az infláció növekedésén keresztül. Bár a geopolitikai kockázatok nőttek, az ingatlanfejlesztők optimisták az elnök szerint. Az ágazat erejét mutatja, hogy 2021-ben az építőipar termelése a járvány ellenére 13,3 százalékkal meghaladta az előző évit, a rendelésállomány pedig magas, így az építőipar teljesítménye 2022-ben is inkább felfelé húzhatja a gazdasági növekedést – vélte Takács Ernő.
    

Heffner Róbert, a HIPA vezérigazgatói tanácsadója kiemelte: Magyarországon a pandémia ellenére 2021-ben újabb csúcsot döntöttek a működőtőke-beruházások. Az 5,9 milliárd euróra ugró éves befektetési volumennel együtt az egy projektre eső külföldi zöldmezős beruházási rekord is megdőlt. Továbbra is magas szinten van a beruházási ráta, amely az MNB előrejelzése szerint 2022-ben akár a GDP 29 százalékát is elérheti, és ezzel az EU-ban az egyik legmagasabb. A külföldi befektetésekért azonban továbbra is erős a globális verseny, amelyben Magyarország remek pozíciót biztosított magának az utóbbi időszakban – jelezte a közleményben Heffner Róbert.
    

Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója pedig arról beszélt, hogy évek óta nagy érdeklődés övezi a nemzetközi ingatlanpiaci seregszemléken a Liget Budapest Projektet, hiszen a Városliget megújítása, az új épületek és intézmények megépítése és ideköltöztetése, a meglévő kulturális intézmények felújítása, a magyar főváros legrégebbi parkjának teljes rehabilitációja nemcsak a magyar állam, hanem a nyugati világ legnagyobb kulturális beruházása. “Óriási büszkeség számunkra, hogy a Magyar Kultúra Napján Orbán Viktor miniszterelnök adta át Magyar Zene Házát és immár teltházzal működő zenei intézményt mutathatunk be a szakmai grémium előtt.” – mondta, és hozzátette, az érdeklődés a MIPIM-en is jelentős a Magyar Zene Háza iránt, az elismerés pedig egyöntetű.

2022. március 16.

(MTI)

Kövessen minket Facebookon!

Facebook Pagelike Widget
BUDAPEST IDŐJÁRÁS