Ingatlan

Az idén már nem várható jelentős árváltozás az albérletpiacon a Duna House szerint

Bár az albérletpiacon szinte mindenki az őszi, egyetemi szemeszter kezdésével a diákok és a külföldiek érkezésétől várta a fellendülést, a változás elmaradt. A Duna House Home Management elemzése szerint az árak stagnálása mellett van tér a további növekedésre a kínálati piacon, van miből válogatniuk az érdeklődőknek. A várakozások szerint azonban nagyobb mozgás már nem lesz az árakban, a jelenlegi helyzet stabilizálódhat és kitarthat a következő időszakra.

A társaság közleménye szerint tavalyhoz képest ősszel 2-3 százalékos áremelkedést tapasztaltak az albérletpiacon Budapest belvárosában, miközben 2019-ről 2020-ra 30-50 százalékos volt a visszaesés. Kétszery Zsuzsanna, a Duna House Home Management üzletágának vezetője a közlemény szerint elmondta, a hosszú távra kiadott ingatlanoknál volt kisebb mértékű a csökkenés, a nagy vesztesek az Airbnb lakások tulajdonosai voltak, akik elvesztették bevételi forrásaikat, ezért inkább eladták befektetésüket, vagy tartós kiadásra váltottak át.
    
A budapesti belvárosi albérletpiac két legfontosabb szereplője a külföldi turisták és diákok voltak, a két csoport a bérlők körülbelül 80 százalékát tette ki az elmúlt években, mára azonban jórészt szinte teljesen eltűntek a bérlők közül. Az albérletpiac újbóli fellendülését az egyetemi ponthatárok kihirdetésétől várták a bérbeadók: bár az idén közel 76 ezren jutottak be a felsőoktatási intézményekbe, az albérletekért folytatott roham elmaradt, mivel a diákok jó része inkább ingázik. Az elemzés szerint, ha lassan is, de kezdenek visszatérni a piacra a külföldiek: a tavalyi adatokhoz viszonyítva 10 százalékkal több a külföldi érdeklődő az albérletekre, de még így is maximum 5-10 százalékos a részük a keresők körében.
    
Kétszery Zsuzsanna a bérleti díjakkal kapcsolatban kiemelte: a városok és kerületek között is jelentős lehet az árkülönbség. A főváros a legdrágább az átlagos, havi 150-165 ezer forintos bérleti díjakkal. Az egyetemistáknak megfelelő belvárosi stúdiólakások – minőség függvényében – azonban már havi 80-110 ezer forintért is kivehetők, az egyhálószobás ingatlanok kezdő bérleti ára pedig 110-140 ezer forint között mozog, és mintegy 30 ezer forinttal nő szobánként nagyobb lakás esetén. Az adatok szerint a legtöbb, hallgatók által kedvelt nagyvárosban átlagosan 100-135 ezer forint között vannak a költségek havonta.

2021. november 2.

(MTI)

Kövessen minket Facebookon!

Facebook Pagelike Widget
BUDAPEST IDŐJÁRÁS