Kezdőlap » A gazdaság is jól jár a labdarúgó Eb-vel
Gazdasági hírek

A gazdaság is jól jár a labdarúgó Eb-vel

Egyértelműen lesz gazdasági haszna, hogy Budapesten is rendeznek labdarúgó-mérkőzéseket a most kezdődő Európa-bajnokságon – mondta a Magyar Nemzetnek Szabados Gábor sportközgazdász, hozzáfűzve, hogy az országimázs erősítése nemcsak a turizmusra, hanem szinte az összes gazdasági ágazatra kedvező hatást gyakorol.

A szakértő jelezte: az ilyen események hatása jóval hosszabb távú, mint ha pusztán azt vesszük számba, hogy szurkolók és turisták mennyit költenek el ilyenkor, illetve milyen szolgáltatásokat vesznek igénybe.

„Az országimázs erősítése nemcsak a turizmusra, hanem szinte az összes gazdasági ágazatra kedvező hatást gyakorol. Természetesen amikor a befektetők arról döntenek, hogy hová vigyék a tőkéjüket, akkor figyelembe veszik az összes racionális szempontot. Ugyanakkor mindig jelen van egy pici szubjektív elem is, amely akár döntő is lehet. Ezen is múlhat, hogy a befektetés például Szlovákiába vagy éppen Magyarországra jön végül. Nem mindegy ugyanis, hogy az üzleti szereplők előtt milyen ország képe rajzolódik ki. Az ilyen nagy nemzetközi események, mint a mostani Európa-bajnokság, ilyen téren is kiemelkedő jelentőségűek” – tette hozzá Szabados Gábor.

A szakértő korábban arról is beszélt a lapnak, hogy a közpénzből finanszírozott sportfejlesztések megmozgatják a magántőkét is, a szponzorok megjelenésétől kezdve a lakossági fogyasztásig multiplikátor hatást fejt ki az állam szerepvállalása.

2021. június 11.

(MTI)

Kövessen minket Facebookon!

Facebook Pagelike Widget
BUDAPEST IDŐJÁRÁS
2021. június
h K s c p s v
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
282930