Kezdőlap » Lengyelország 700 tonnára növeli aranytartalékát
Gazdaság

Lengyelország 700 tonnára növeli aranytartalékát

A lengyel jegybanki tanács úgy döntött, hogy 700 tonnára növeli az ország aranytartalékát, aminek révén Lengyelország a legnagyobb aranykészlettel rendelkező tíz állam közé kerül – írta szerdán a Rzeczpospolita napilap.

A napilap Adam Glapinski lengyel jegybanki elnök előző napi közlésére utalva azt írta, hogy tavaly a lengyel jegybank (NBP) több mint 104 tonnával növelte az aranytartalékát, ami történelmi rekord Lengyelországban. Ez az aranybeszerzési volumen világviszonylatban is a legnagyobb volt.

A Rzeczpospolita rámutatott: a lengyel aranytartalék több éve rendszeresen növekszik, a múlt év végén 550 tonnát tett ki, ami a jelenlegi árak szerint mintegy 76,5 milliárd dollárnak felel meg.

Glapinski múlt heti sajtóértekezletén elmondta: az NBP tartalékának már közel 30 százalékát az arany teszi ki. „Az idők rendkívül idegesek” – utalt a jegybankelnök a nemzetközi helyzetre. Ebben az összefüggésben kizártnak nevezte, hogy az NBP eladja aranytartalékát.

„Minden tartalékeszközünk, az arany és a deviza együttesen, 976,5 milliárd zlotyt (89 ezer milliárd forint) tesz ki”, ezzel Lengyelország a 12. helyen áll a jegybankok között – közölte Glapinski.

2026. január 21.

(MTI)

Kövessen minket Facebookon!

Facebook Pagelike Widget
BUDAPEST IDŐJÁRÁS
2026. január
h K s c p s v
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031