Magyar fellépők részvételével tartották az Egyesült Államok legnagyobb balkáni népzenei fesztiválját New Yorkban a hétvégén.

A vasárnap hajnalban zárult kétnapos Golden Festivalon több ezer látogató előtt az Egyesült Államokban működő több mint 50, balkáni gyökerű zenét játszó folkzenekar lépett fel, köztük a washingtoni Szikra Banda és a New Jersey-i Holdvilág. A koncertek többségét táncház egészítette ki.
Noel Kropf, az egyik alapító, szervező az MTI-nek elmondta, a fesztivált a 80-as évek közepén amerikai barátaival hozták létre annak érdekében, hogy fellépési lehetőséget biztosítsanak közösségük számára, és ebből nőtt ki az ország legnagyobb balkáni népzenei eseménye. Arról is beszámolt, hogy a szervezők többsége ma is amerikai, de bevonják a különböző nemzetek diaszpóra közösségeit, és külön figyelmet fordítanak arra, hogy a balkáni zenei kultúra szeretetét a fiataloknak is átadják.
Hozzátette, hogy a magyar népzene eredetileg nem szerepelt a programban, de már évek óta jönnek magyar muzsikusok.
Prandovszky-O’Donnell Emese, az amerikai fővárosban, Washingtonban működő, magyar és amerikai tagokból álló Szikra Banda vezetője az MTI-nek elmondta, hogy együttesük mintegy 10 évvel ezelőtt vett részt először az eseményen a közönség pedig nyitottan és hálásan fogadja a csángó magyar népzenét, ami lendületével energiát ad hallgatónak, táncosnak és zenésznek.
A Golden Festivalon bemutatkoztak a többi között görög, török, macedón, észak-macedón, bolgár, cigány, örmény, grúz, ukrán, albán, valamint kelet-európai zsidó zenét játszó együttesek.
2026. január 19.
(MTI)



Hozzászólás írása