Kezdőlap » A Volkswagen csoport járműkiszállításai visszaestek a második negyedévben
Gépjármű

A Volkswagen csoport járműkiszállításai visszaestek a második negyedévben

A Volkswagen csoport járműkiszállítása 3,8 százalékkal csökkent az idei második negyedévben a tavalyi azonos időszakkal összevetve, ennek ellenére a cég továbbra is bizakodó, enyhe növekedést várt az idei év egészére.

A wolfsburgi központú cég szerdán azt közölte, hogy az áprilistól június végéig tartó három hónapban 2 millió 243 ezer 700 járművet szállított ki.
    

Míg a Kínába irányuló szállítások összességében 19,3 százalékkal csökkentek a negyedévben, addig az ázsiai országba irányuló akkumulátorról üzemelő elektromos autók (BEV) száma 21 százalékkal, 49 ezer 600-ra ugrott a német cég beszámolója szerint.
    

A negyedévben az észak-amerikai szállítások 10,8 százalékkal, 268 ezer 100-ra nőttek, az Egyesült Államokba szállított BEV járművek száma ugyanakkor 14,5 százalékkal csökkent.
    

A nyugat-európai szállítások 5,1 százalékkal, 890 ezer 800-ra emelkedtek, míg a német autógyártó által az ázsiai és csendes-óceáni térségbe szállított járművek száma 15,1 százalékkal, 73 ezer 300-ra csökkent.

2024. július 10.

(MTI/dpa)

Kövessen minket Facebookon!

Facebook Pagelike Widget
BUDAPEST IDŐJÁRÁS
2024. július
h K s c p s v
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031