Kezdőlap » A világ legszegényebb 50 országa 62 milliárd dollárt adósságot törleszt az idén
Gazdasági hírek

A világ legszegényebb 50 országa 62 milliárd dollárt adósságot törleszt az idén

A világ legszegényebb 50 országa az idén 62 milliárd dollárt költ adósságszolgálatra, ez 35 százalékkal haladja meg a 2021. évi szintet – közölte a Világbank kedden publikált éves  adósságjelentésében.

A jelentés szerint a főleg afrikai országokból álló csoport jelenleg éves exportbevételének 10,3 százalékát fordítja adósságtörlesztésre, míg 2010-ben ez az arány még csak 3,2 százalék volt. A fejlődő országok államadóssága az előző évtizedben megduplázódott, és 9 ezer milliárd dollárra nőtt. A legszegényebb országoké ennél is gyorsabb ütemben emelkedett: tíz év alatt háromszorosára, 1 ezer milliárd dollárra ugrott.
    

A pandémia idején a fejlett országok kezdeményezésére létrehozták az adósságszolgálat-felfüggesztési kezdeményezést (DSSI). A főleg afrikai országokat tömörítő csoport számára 2021-ig 8,9 milliárd dollárnyi adósság átütemezését biztosították. Ez azonban alig tizede a 2021-ben törlesztett 99 milliárd dollárnak.
    

David Malpass, a Világbank elnöke szerint átfogó megközelítésre van szükség az adósság csökkentéséhez, az átláthatóság növelése és a gyorsabb szerkezetátalakítás elősegítése érdekében. Egyes országok irreálisan magas összegeket kénytelenek adósságtörlesztésre fordítani. Ghána, Srí Lanka és Zambia teljes éves költségvetési bevételének 70-100 százalékát fizeti ki a hitelezőknek.

2022. december 7.

(MTI/Reuters)

Kövessen minket Facebookon!

Facebook Pagelike Widget
BUDAPEST IDŐJÁRÁS
2022. december
h K s c p s v
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031