Kezdőlap » Elektromos városi autóbuszokat helyeztek üzembe Debrecenben
Fenntarthatóság

Elektromos városi autóbuszokat helyeztek üzembe Debrecenben

A közösségi közlekedés igénybevételére  kell ösztönözni a lakosságot, ezáltal csökkenthető a károsanyag-kibocsátás – mondta a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) államtitkára kedden Debrecenben, ahol 12 elektromos városi autóbuszt helyeztek üzembe a Zöld busz program támogatásával. 

Steiner Attila kiemelte, az ország kőolaj és földgáz kitettsége miatt nagy szükség van a megújuló energiakapacitások kihasználására. Hozzátette, hogy a zöld buszok üzemeltetése kilométerenként 60-70 forinttal olcsóbb és megtérülésük is gyorsabb. A 12 méter hosszú, háromajtós, alacsony padlózatú, klimatizált és akadálymentesített buszok egy töltéssel 315 kilométert képesek megtenni, alacsony károsanyag-kibocsátás mellett.
    

Papp László (Fidesz-KDNP) polgármester hangsúlyozta, hogy napjainkban, amikor 80 százalékkal nőtt a hagyományos üzemagyag beszerzési ára, felértékelődik az elektromos közlekedés előnye. A járművek beszerzéséről elmondta, azok 2,2 milliárd forintba kerültek, de ez az összeg 14 töltőállomás kiépítését is tartalmazza. A polgármester beszédéből kiderült, idén 30 szóló és 10 csuklós autóbusz mellett a most átadott 12 elektromos busszal összesen 52 vadonatúj buszt állítottak üzembe Debrecenben.

2022. augusztus 30.

(MTI)

Kövessen minket Facebookon!

Facebook Pagelike Widget
BUDAPEST IDŐJÁRÁS
2022. augusztus
h K s c p s v
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031