A Kína és Indonézia által közösen épített Jakarta-Bandung nagysebességű vasút Indonézia fővárosát, Jakartát Bandung turisztikai várossal köti össze. Ez az első...
Archive - október 2023
Hszi Csin-ping kínai államelnök felszólította a dél-kínai Jiangxi tartományt, hogy használja ki erősségeit, javítsa gyenge pontjait, s „írja meg a maga...
Október 12-én volt a China Media Group által szervezett „Utazás civilizációkon keresztül” című nemzetközi vándorkiállítás brit állomásának megnyitója a londoni...
Hegyeken és óceánokon át. A mai világban soha nem adhatjuk fel újabb és újabb kapcsolatok építését. Utakat építünk a hófedte fennsíkon és kábeleket fektetünk a...
Együtt haladva. Ez egy út a történelemből. A világtörténelem részeként – különböző térben és időben – a szárazföld és a tenger között végül...
2016 áprilisában Szaúd-Arábia hivatalosan is bejelentette távlati programját, a „2030-as Vízió”-t. A közel-keleti olajhatalom úgy döntött, hogy...
A teljes hazai naperőművi kapacitás október elejéig meghaladta az 5400 megawattot a Mavir legfrissebb adatösszesítése szerint, az első három negyedéves bővülés...
A Kúria is helybenhagyta a Fővárosi Kormányhivatal döntését, így a fogyasztóvédelmi jogsértés miatt kiszabott 200 millió forintos bírságot a Ryanair ír...
Csökkentette jövő évi globális olajkereslet-növekedési előrejelzését a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) csütörtökön kiadott havi rendszeres olajpiaci...
Európa egyik vezető diszkont kiskereskedelmi csoportja, a Pepco Group 12,5 százalékkal növelte bevételét a szeptember végén zárult üzleti évének negyedik...

